2015. február 11., szerda

New Year Eve kiss from an Apple



December harminc egyedike, szerda. Vészjóslóan átlagos szilveszteri hangulat tombolt a Manhattani utcákon. Habár még csak este tizenegy óra volt, már jó pár részeges fazon üvöltözött az éjszakába. De ez most itt egyáltalán nem számít.

Dean és Castiel egy raktár épület mellett rejtőzködtek és figyelték a szokatlanul szorgos munkásokat.

- Idunnak igaza volt – mondta Castiel.

- Szúrós szeműek? – tette fel Dean a költői kérdést.

- Fél tucat, ha nem több. Elbánunk velük – összenéztek, majd az épület felé indultak.

Vigyázz magadra Cassie.

Vigyázz magadra!

Ahogy észre vették őket a démonok már támadtak is. Castiel az angyalpengével és kézrátétellel iktatta ki támadóit, még Dean Ruby késével próbálta védeni magát. Bent voltak a raktárban. A raktár pedig üres volt. Se démonok, se angyalok, se Sam, de még egy rohadt patkány sem volt odabent. 

Dean belerúgott egy üres kartondobozba.

- Hazudott az a rohadt szuka! – üvöltött a raktár sötétjébe.

Vigyázz magadra Cassie.

- Dean – fogta meg a vadász kezét az angyal. Zihált, kiabált, káromkodott, rángatta a kezét, majd lassan lenyugodott és megszorította Cas kezét.

Vészjósló fuvallat és kén szag.

- Sajnálom, egy kicsit késtünk. Dugó volt – Crowley arrogáns hangja visszhangzott a helyiségben. – Olyan édes kis pár vagytok, az angyal és a kis Ken babája, nem igaz Moose? Erről jut eszembe, jössz nekem egy húszassal. Én megmondtam, hogy csak időkérdése, hogy ezek ketten édes kis turbékoló párrá váljanak. Mindjárt elhányom magam – forgatta meg a szemeit Crowley, Dean pedig elengedte Castiel kezét és arrébb lökte.

A két Winchester fiú egymással szemben állt. A zöld szem a zöld szembe meredt. 

- Sammy – Dean úgy suttogta, mintha nem hinne a szemének.

- Most egy súlyos gyermekkori traumán esek keresztül, kuss – morogta gúnyosan Sammy.

Samben valami megváltozott. A kezében szorongatta az első kardot, szeméből szimpla gyűlölet sugárzott és alattomos mosolyra húzta ajkait.

- Igen, ez talán fontos. Moose, most nem igazán Moose. Azaz Moose, csak a lelketlen pszichopata változat – mondta Crowley majd felemelte a kezében tartott aktatáskát. 

Jellemző.

- Add vissza neki a lelkét te szemétláda, vagy Isten bizony – kezdett bele Dean, de Crowley félbe szakította:

- Megölsz, bla, bla, bla. Nem igazán vagy alkupozícióban, igazam van? Sam könyörgött, hogy vegyem el a lelkét, amikor a pecsét gyilkolási vágya majdnem összeroppantotta! Azóta hatékonyabb – mondta elgondolkodva. – Szóval nem. Nem adom vissza. Jó helyen van itt nálam.

Castiel látta Deanen ahogy Crowley szavai hallatára legbelül darabokra hullik, így gondolkodás nélkül a démonhoz fordult. – Vigyél engem. Ezreket öltem meg a mennyekben és a földön, Káin pecsétjét pedig pontosan ez hajtja. A gyilkolás. Veled megyek, gondolj csak bele; egy angyal, aki teljesíti az összes utasításod. Nekem még a lelkemet sem kell elvenned ahhoz, hogy épelméjű maradjak; ugyanis, nincs lelkem.

Vigyázz magadra Cassie.

- Csábító ajánlat – mondta Crowley, fontolóra véve. – Isten kedvenc kis angyalkája, mint pusztító fegyver? Érdekes. Rendben. Ha átveszed a pecsétet, Moose szabadon távozhat a lelkével együtt, de ha megpróbálsz átverni, mind hármatokat a pokol kutyáim tépnek szét. Rendi? 

- Rendben – Castiel felhúzta a kabát- és ingujját, Sam szintén majd megragadták egymás kezét.

Dean döbbenten meredt rájuk.

Vigyázz magadra Cassie.

A pecsét vörösen izzani kezdett, majd kidagadtak az erek mindkét férfi karján. 

Vörösen izzott. 

- A pecsétet Káinnak tervezte Lucifer. Nem Ábelnek és nem egy angyalnak – mondta Crowley.

- Ez meg mi a fenét akar jelenteni? – Deant elfogta a rémület.

Crowley nem válaszolt. A pecsét eltűnt Sam kezéről, de Castiel kezén nem jelent meg. Mindkét, férfi összeesett. Dean elkapta Cast, aki még az eszméleténél volt, Crowley pedig kiemelte az aktatáskából Sam lelkét és visszahelyezte a testébe.

- Én mindig betartom, amit megígérek – mondta Crowley az ájult Winchester fiú felett állva.

- Mi a fene történik Casszel? – Dean a karjaiban tartotta haldokló kedvesét, Crowley pedig csak vállat vont.

- A pecsétet nem angyaloknak tervezték. Megmérgezi a vérét. Megfog halni. Nem mondom, hogy sajnálom – mondta a démon, miközben elfordította a fejét.

Castiel iszonyatosan szenvedett. A porhüvely minden egyes porcikája remegett, karján az erek pedig vörösen izzottak. Lassan megemelte a kezét és végigsimított vele Dean arcán; a férfi arca a tenyerébe simult. Dean arcán vörösen felizzottak az erek, majd ugyan így végig a nyakán, egészen a karjáig. A vadász hagyta, hogy egy könnycsepp kiszökjön zöld szemei rabságából, majd az angyal arcára hulljon. 

Meghalt.

Miért nem vigyáztál magadra, ahogy kértem Cassie?

A szárnyai koromként mázolódtak a padlóra. Mondhatni, beleégett a földbe.

Vigyázz magadra Cassie.

A pecsét újból Dean kezét ékesítette. Óvatosan felállt Cas teste mellől, majd iszonyatos düh kapta el. A még mindig ájult Sam kezében remegni kezdett az első kard, majd egy pillanattal később már Dean fonta köré az ujjait. 

- Remek, rajtad a pecsét, akkor te most velem jössz – indult meg Dean felé Crowley, de mire észbe kapott, Dean már eltűnt…


Dean az ajtómnak támaszkodva meredt rám, szemei vérben forogtak jobb kezében pedig az első kardot szorongatta. Én csak ültem a kanapén, a lábaimat a dohányzóasztalon pihentetve a teámmal a kezemben, miközben a tévében a Karácsonyi lidércnyomás ment. Beleittam a teámba, csettintettem, az asztalra tettem a bögrém, megigazítottam a fekete hosszú pulóverem amin, egy koponyán ülő holló regélt egy Edgar Allan Poe idézet majd a dühtől átitatott férfire pillantottam.

- Sajnálom. Kedveltem Cassiet – motyogtam.

- Igen, azt veszem észre. Annyira kedvelted, hogy hagytad meghalni! – indult meg felém az első karddal, de egy csettintés és a kard már az én kezemben volt.

- Én figyelmeztettem, hogy vigyázzon magára! – vontam vállat.

- Ezt nem hiszem el. A te kibaszott univerzumodban csücsülünk éppen, nem? Akkor kinek is a hibája ez? Csak azt ne mond, hogy Casé! 

- Szabad akaratot kapott és jól döntött – a dohányzó asztalra tettem az első kardot majd a konyhapulthoz sétáltam. Közben halkan a Kansas „Carry On My Wayward Son” című száma szólalt meg a hangfalakból. Dean a szemét forgatta. – Én is jól döntöttem, ebben biztos vagyok. Sam visszamegy a Stanfordra és befejezi az egyetemet, közben találkozik Milával akivel közös ügyvédi irodát nyitnak majd. Később megkéri a kezét, összeházasodnak lesz egy csomó édes kis porontyuk és Sammy felhagy a vadászattal – emeltem ki egy almát a gyümölcsös kosárból. – örökre. Olyan átlagos, kertvárosi-apuka élete lesz, mint amilyenre mindig is vágyott. A legnagyobb gondja a karácsonyi bevásárlás és a gyerekei tinédzser évei lesznek. Békés, hosszú élete lesz – mondtam miközben az almát nézegettem. Dean közben az első kardért indult, de tettem róla, hogy földbe gyökereddzenek a lábai. – És, hogy veled mi lesz? Fogod az Impaládat és bejárod vele a világot. Néha meglátogatod Samet és a családját, autószereléssel és kártyatrükkökkel keresel pénzt és közben boldogan élsz valakivel, akit szeretsz. Elutazol Wyomingba, Nyugat-Virginiába, Észak-Carolinába vagy akár Alaszkába – szabadon választhatsz – és ott hozzámész. Boldogok lesztek. Nagyon is – nevetve elmorzsoltam egy könnycseppet.

- Te meg mi a fenéről beszélsz? – kérdezte ingerülten.

- Egy perc múlva éjfél – pillantottam az órára, majd felmutattam neki az almát, azt az almát, ami arról a fáról származott. Arról a bizonyos fáról. – Kapd el – dobtam oda neki, ő pedig balkezével elkapta a gyümölcsöt. – Ne mond, hogy nem tettem érted semmit.

Dean értetlenül bámult rám. Én csak mosolyogtam. 

„Carry on my wayward son / There’ll be peace when you are done / 

Lay your weary head to rest / Don’t you cry no more!”

- Viszlát Dean, gondolom, még találkozunk – halkan búcsúztam el. Nem is hinném, hogy hallotta.

3.. 2… 1.

Éjfél.

Helló 2015.

Dean eltűnt. 

Most már egy jobb helyen van.

Én csak mosolyogtam.

Vigyázz magadra Cassie!


- Jó éjszakát Angyalom!

- Jó éjszakát Dean!

Dean Winchester nem hit a szemének. Fáradtan feküdt Castiel mellett az ágyon, azon az ágyon, abban a motelszobában, ahol az történt. Most nem tudott volna elaludni. A szíve olyan hevesen dobogott, mint még talán soha.

- Várj még – szólalt meg halkan Dean, mintha Cas tudná, hogy mire kellene várnia. A vadász ki mászott az ágyból, magára vette az alsónadrágját, elővette a földön heverő farmerjéből a telefonját és megnézte az időt és a dátumot. 

2014 december 23. 

23:17.

Örömében sikítani tudott volna. A szoba. Ugyan az a ronda moha zöld színű tapétájú szoba, ugyanazzal az egyszerű vázával és poros bútorokkal. Castiel álmosan törölgette a szemeit. 

- Minden rendben van, Dean? – kérdezte aggodalmasan.

- Persze, minden a legnagyobb rendben.

A szobában összesen két dolog változott; az ágy felett lévő képen már nem az a havas tájfestmény volt látható, hanem egy csendélet. Egy almáskosárról.

A másik dolog pedig az asztalon hevert. Azaz alma, amit szilveszterkor kapott. Egy apró kis cetli volt rajta, amit Dean rögtön észre is vett és elolvasott:




Dean mosolygott. Habár, tudta milyen problémára gondoltam a cetli írása közben.

Ennek a boldogságnak az ára, az volt, hogy Káin pecsétje Dean kezén maradjon. Az első kard valahol a szennyes ruhák között heverhetett akkor valahol, de később persze megfogja találni.

A Winchester fiú arcáról nem lehetett letörölni azt a mosolyt.

Visszasétált az ágyhoz, majd Castiel mellé feküdt és lassan megcsókolta a férfit. – Ígérd meg, hogy nem hagysz itt engem – suttogta.

- Soha – Castiel belemosolygott a csókba, majd magához húzta a férfit a takaró alatt.

Csendesek.

Percekig csak feküdtek és bámulták a plafont, mintha az érdekesebb lenne, mint a moha zöld tapéta vagy a kinti szél süvítése. 

- Cas, mi lenne, ha lelépnénk Európába? A világ vége úgy is mindig csak Amerikára vonatkozik – nevetett fel a vadász miközben arra a sok katasztrófa filmre gondolt, amit akkor nézett, amikor éppen nem vadásztak semmire az apjával és Sammyvel, és semmi érdekes nem ment a tévében. A világ vége, mindig csak Amerikára vonatkozik.

- Nem értem ezt az utalást, de Európa jól hangzik. Mindig is kíváncsi voltam rá, hogy milyen, ha éppen nem parancsot teljesítek, miközben bejárom a világot – Castiel mintha megváltozott volna. Hangja kedvesen csengett, ami Deant megnyugtatta.

- Irány Európa – csókolta meg Castielt.

- Irány Európa – ismételte meg két csók között az angyal.

Újfent csendesek.


„Véget írni nehéz. Ha egy majmot odaraksz a klaviatúra elé, felböfög egy kezdést, de a végét lehetetlen. Megpróbálunk minden szálat elvarrni, de soha nem megy. A rajongók nyafogni fognak maradnak lyukak, és mivel ez a vég, elvileg van valami összetűzés… rohadt nagy púp a hátamon.”

Igen, drága Chuck Shurley barátunktól vettem kölcsön a véghez való utolsó hozzávalót, mert rohadtul igaza van a kis szemétládának... és kezdem azt hinni, hogy ő Isten.

Dean és Cas kéthét múlva ilyenkor már a Kansas City Nemzetközi Repülőterén fognak várakozni a Londoni járatra. Dean az Impala miatt fog aggódni és újra rátör a repüléstől való félelme, Castiel pedig nyugtatja majd és közben magában azon fortyog, hogy az emberi közlekedés milyen lassú.

Sam gőzerővel fog tanulni a Stanfordi egyetem egyik diákszövetségi lakásán és azt fogja fontolgatni, hogy elhívja-e Mila Moriartyt randira. Persze, hogy elfogja hívni.

Crowley pedig gőzerővel fogja keresni Deant. Persze, én gondoskodtam róla, hogy Crowley rossz nyomokat kövessen.

Az angyalok vigyáznak rád Dean Winchester.

Vége


Na, jó. Hazudtam. Meg esik oké?

A történetnek még koránt sincs vége. Ez még csak a kezdet volt. Komolyan azt gondoltátok, hogy ezután a 25 oldalnyi (Word, A4-es lap, 12-es betűméret, Calibri) förtelmes irománynak csúfolt emberi amatőr mocsok után végre megszabadultok tőlem? Koránt sem.

Ez csupán az előjáték volt, kedvesem.

A nagyja, csak most következik.

Jól figyelj.



Csendesek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése