2015. február 2., hétfő

Fall in love with Fallen Angel



Castiel a szobájuk ajtajának dőlve várt Deanre a fagyos téli éjszakában. Mindenegyes porcikájában bánta, hogy nem mesélte el a vadásznak, Crowley látogatását. De innen már nincs visszaút – gondolta. Ez az egész egy kibaszott láncreakció, dominóeffektus; ha nem mondasz el valamit, akkor később hazudnod kell, hogy ne derüljön ki, hogy nem mondtál el valamit, a hazugság pedig csak még több hazugságot szül. Ha egyszer hazudni kényszerül az ember, akkor újra és újra megfogja tenni, ameddig teljesen tönkre nem teszi vele az életét. Cas nem először és nem utoljára követi el azt a hibát, hogy hazudik Dean-nek de ilyenkor egy picit mindig meghal legbelül. 

A vadász már majdnem elérte a motelt. Egészen átfagyott, a hideg szinte a csontjáig hatolt. Útközben gondolkodott. Gondolkodott mindenen. Válaszokat keresett, olyan válaszokat, amiket Cas mondhatna el neki, de persze ő nem fogja elárulni neki. Mert Cas ilyen. Mindig úgy hiszi, hogy a jó ügyében jár el, de közben egy naiv kisgyerek, aki szuperhőst játszik, de – vigyázat spoiler veszély – titkon a fő gonosz szárnysegédje.

Dean már messziről észrevette Castiel alakját a kinti lámpák fényében. Felgyorsította a lépteit. Amikor Cas meglátta őt, nem próbált menekülni, vagy mentegetőzni. Csak állt ott, mint egy kirakatbábú. A vadász megállt előtte, de először nem tudta mit mondjon.

Csend.

- Emlékszel – szólalt meg Dean, a vártnál lágyabb hangon. – Emlékszel arra, hogy mit mondtál, amikor a tisztáson voltunk? – szeplős arcát ellepte a pír még a tisztáson történt dolog gondolatától is.

- Emlékszem – Castiel lassan, de bizonytalanul mondta ki azt az egyetlen szót.

Dean viszont alig hallotta. Szíve a torkában dobogott és újra és újra lejátszódott előtte, ahogy megragadja Cas nyakkendőjét és visszahúzza őt egy újabb csókra. Nem tudott koncentrálni. Nem tudott dühös se lenni. Lehunyta zöld szemeit, mélyen beszívta a levegőt, majd így szólt: – Hát még én – megragadta a férfi ingét, majd megcsókolta. Minden annyira felgyorsult. Még levegőt se vettek amikor Dean a zárral kezdett bajlódni, majd amikor végre kinyílt, betuszkolta Castielt az ajtón. Összekoccanó fogak, földre zuhanó ballonkabát, bőrdzseki, zakó és egy ing. A vadász az ágyra fekteti az angyalt, fölé mászik és a saját nyakkendőjével köti az ágyhoz. Újabb csók. Castiel szenved a tehetetlenségtől, mindenáron Dean hajába akar túrni, megérinteni szeplős arcát, közelebb húzni magához a férfit. Hiába minden. Dean a nyakát harapdálja, szívogatja a kulcscsontjánál a bőrt. Az angyal zihál. Lekerül a vadász pólója és a földre hull két nadrág. Cas megemeli a csípőjét, szétnyitja a lábait, hullámzik a mellkasa. Dean mosolyog. Ez az utolsó, amire az angyal emlékszik, aztán már csak az élvezetes fájdalom, egymás nevének kiabálása és filmszakadás. 

Dean még egy ideig rajta fekszik, majd kihúzódik belőle, eloldozza a kezeit, mellé fekszik, majd magukra húzza a takaróját. Mindketten csendesek. Dean fél karral magához öleli az angyalt. Castiel a vadász mellkasára hajtja a fejét, hallgatja a szívdobogását, majd mutatóujjával apró köröket ír le a férfi mellkasán lévő tetoválás körül. 

Csendesek.

Dean Winchester sóhajt egyet.

Nincs elég ereje megszólalni. Nem is tudna mit mondani. Épp most feküdt le egy angyallal. Rendben, nem ez az első eset, de hogy egy férfi angyallal. Hirtelen eszébe jutottak azok az idióta bocsánatkérő képeslapok, amiket a benzinkutakon és pár kisebb boltban árusítanak olyan feliratokkal, hogy „Bocsi, hogy elütöttem a kutyádat” vagy „Bocsi, hogy megfertőztelek AIDS-el”. Belegondolt, hogy vajon árulnak-e olyan képeslapot, hogy „Bocsi Isten, hogy megfektettem az egyik velem azonos nemű angyalod, 10 Miatyánk és ugye nem jutok pokolra (megint)?”. A feltételezéstől is olyan képet vágott egy pillanatra, mint aki citromba harapott, így gyorsan elhessegette a gondolatot.

Azzal a kezével, amivel magához ölelte a férfit, beletúrt Castiel hajába, majd egy csókot nyomott a homlokára és összeszedte magát annyira, hogy a fülébe súghassa: – Jó éjszakát, Angyalom!

- Jó éjszakát, Dean – hangja fáradt és rekedt volt, de Dean még így is örömmel hallgatta. 

A vadász elmosolyodott, majd rögtön el is aludt.

Castiel még egy darabig nézte, ahogy alszik, majd kimászott a vadász szorításából és magára vette a földön heverő ruhadarabjait. Felhúzta a nadrágját, begombolta a gyűrött ingét, vissza vette a cipőit, megkötötte a nyakkendőjét, megigazította a zakóját, felkapta a bézs színű ballonkabátját. Dean ágyához sétált, megigazította a férfin a takarót, megcsókolta a szeplős arcát, majd egy fuvallat és eltűnt. Úgy gondolta, ez lesz a legbölcsebb döntés.

December huszonnegyedike, hajnali óráiban kezdett ébredezni a vadász. A szemei zárva voltak, és mosolyogva nyúlt Cas után. De az angyal már messze járt. Dean zihálva támaszkodott fel, majd körbepillantott a helyiségben. Lassan lemászott az ágyról, majd magára vette a boxerét és a nadrágját. – Cas? – szólongatta a férfit, miközben a fürdőszobába indult, hátha ott rejtőzik, de amikor belépett, nem látott ott senkit. – Cas, hol vagy, elég a játékból, ez rohadtul nem vicces! – Dean a kijárati ajtóhoz rohant, majd hevesen kitárta. – CASTIEL – üvöltötte az éjszakába, miközben besüvített mellette a fagyos szél. Becsapta az ajtót, majd dühösen az asztalhoz sétált és megtámaszkodott rajta. – Boldog karácsonyt neked is, te mocskos kis rohadék! – ahogy felkiáltott fel is borította az asztalt, majd a székeket. Összetört egy vázát és az ágy felett lévő képkeretet, ami egy havas tájképet tartott magában. A fürdőszobába sétált, felkapcsolta a villanyt, a mosdókagylóhoz lépett, megmosta az arcát majd a tükörbe nézett.

Zihálás majd fél perc csönd.

Újból felerősödő düh, ami szinte fojtogatja a férfit, belülről próbálja felemészteni.

Csörömpölés.

Dean ezúttal egy törött tükörben néz szemben önmagával. Öklei véresek, szilánkok állnak ki belőle helyenként.

Egy törött szívű ember bámul egy törött tükörbe.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése