2015. január 22., csütörtök

Where is the King of Hell?



Az Impalában ültek, a lehető legtávolabb kellett kerülniük Chicago városától, minél rövidebb idő alatt. Dean már két napja megállás nélkül vezetett, hogy minél hamarabb eljussanak, Kansas-be ahol valószínűleg tovább kutathatnak. Dean, már alig bírta nyitva tartani a szemét, Castiel pedig az ablakon keresztül bámult ki a sztráda éjszakai sötétjébe. Dean nem bírta tovább. Szemhéjai elnehezedtek, feje előre csuklott, miközben az autó még mindig sebesen haladt előre. Castiel ijedten kapott a kormányért, hogy egyenesbe hozza a járművet, közben pedig ébresztgetni próbálta a vadászt. Dean szemei azonnal kipattantak, és mielőtt még neki mentek volna a szembejövő kamionnak, visszaszerezte az irányítást a kocsi fölött. A két férfi, lihegve kapaszkodott meg a hozzájuk legközelebb levő tárgyban; Dean a kormányt szorította, Castiel pedig a biztonsági övét. 

- Dean, pihenned kéne. Elvihetlek Kansasbe, csak kérned kell – az angyal megszorította a férfi karját, de ő csak megrázta a fejét.

- A kicsikém nélkül, nem megyek sehova. Csak találnunk kell egy motelt, és pár órát szundítanom – motyogta ásítozva.

Hamarosan letértek a sztrádáról és rövid idő után találtak is egy kis lepukkant motelt. Dean, Kris Warren néven bérelt egy két ágyas szobát éjszakára. A recepciós minden áron egy ágyas szobát akart rájuk tukmálni, és Cas azt mondta neki az is megfelel, de Dean hárított és végül meg kapták a 32-es számú két ágyas, kissé penész szagú szobát. A vadász alighogy belépett a helyiségbe, már is az ágyhoz sietett és arccal előre a párnák közé esett. Az ajtó zárja halkan kattant, ahogy az angyal bezárta maga után. Körbe pillantott a dohos szobában, majd Dean mellé ült az ágyra, és semmit mondó arckifejezéssel meredt maga elé.

- Cas, mit művelsz? Van saját ágyad – morogta Dean félálomban.

- Tudod, hogy én nem alszom – válaszolt Castiel.

- Attól még van saját ágyad – mosolygott a párnák között a vadász.

Castiel nem mondott semmit. Picit közelebb húzódott Deanhez, akinek már egy szemernyi ereje sem volt vitába szállni az angyallal, így pillanatokon belül elaludt. Félóra telhetett el, amikor a férfi forgolódni és motyogni kezdett, majd addig forgolódott, amíg nem Castiel ölében volt a feje. Az angyal mereven bámulta a falon lévő barna virágmintás tapétát, majd Deanre pillantott, a hajába túrt, ezután pedig szép lassan kimászott a férfi feje alól és elhagyta a szobát. Sétálni ment a fagyos téli éjszakába. Csak ment előre, előre a semmibe, mintha csak céllal tartana oda. Pedig ő maga sem tudta merre tart. Egy idő után visszafordult. Útközben visszagondolt arra a bizonyos csókra, ami ott azon a tisztáson, akkor csattant el közte és Dean között. A szenvedélyre, a porhüvelyben kavargó érzelmekre, hogy vajon helyes volt-e és hogy vajon miért tette… vagy, hogy miért élvezte ennyire? Nem talált választ. 

Amikor visszatért a szobába, egy ismerős alakot talált a fotelben. Crowley kedvenc harmincéves skót whiskyjét kortyolgatta egy kristálypohárból.

- Castiel, hát te is itt vagy, kedveském? – a démon hangjában inkább cinizmus visszhangzott, mint döbbenet. – Ülj csak le, igyál egyet.

- Ha bántani meri – szólalt meg fenn hangon Cas.

- Tudom, tudom megölsz. Újat is tudsz mondani, vagy csak a tükör előtt begyakorolt dialógusaid mennek? Beszédem van veled – Crowley csettintett, majd Castiel a másik fotelbe esett. – Így már mindjárt más.

- Mit akar tőlem? – húzta ki magát Cas.

- Tudom, hogy engem és Moose-t akartok megtalálni a kis Ken babáddal. Ne akarjatok – töltött magának még egyet a király. 

- Szóval igaz. Sam veled van – Castiel a padlót pásztázta kék szemeivel. – és mégis mivel tudnám rá venni a makacsabbik Winchester fiút, hogy ne üldözze a Pokol királyát és legújabb segítőjét, aki véletlenül pont a kisöccse.

- Vezesd félre, kérd meg a kezét, vagy mit tudom én – förmedt rá a démon. – Mindent nekem kéne kitalálni, te tollas hátú bazári majom? – a két férfi farkas szemet nézett. – Remélem elég érthető voltam.

- És mi lesz, ha nem teljesítem a kérésedet? – húzta össze a szemét Cas.

- Akkor kedves barátom, megölöm a kis kedvencedet – pillantott Deanre, csettintett, majd eltűnt.

Castiel pontosan tudta, hogy Dean megállíthatatlan. Hogy nem tudja őt megvédeni, bármennyire is szeretné és ez szörnyű érzéseket keltett benne. 

A vadász felé indult, de végül meggondolta magát és a saját ágyához botorkált. Hanyatt feküdt rajta és bámulta a plafont, miközben azon agyalt, hogy mi lenne a helyes döntés. De tudta, hogy a világ összes tudása, kevés ahhoz, hogy ráleljen a helyes válaszra. Akadályozza meg Deant? Esetleg beszámoljon neki Crowley látogatásáról? Menjen vissza a mennyekbe és hagyja magára az egyetlen számára fontos embert, hátha egyedül is megbirkózik az öngyilkos küldetésével?

Szerette volna tudni a választ. Szeretett volna csak úgy eltűnni… Deannel.


Másnap tovább álltak. Egy nappal később elérték Kansas City-t, de meggondolták magukat, így a várostól nem messze egy motelben húzták meg magukat. A moteltől úgy másfél kilométerre a semmi közepén volt egy elhagyatott faház. A vadász ördögcsapdát festett a nappaliba, a konyhába és a két hálószobába. Sót szórt az ablakpárkányokra és a bejárati ajtók elé; teljesen démon biztossá tette a házat.

Napokig próbálták megidézni Crowley-t, de semmi; Castiel gondoskodott róla, hogy a varázslat egyik összetevője hiányozzon. Dean mindenegyes kudarc egyre jobban idegesítette, és egyre többet ivott. Cas néha elgondolkodott, hogy talán már alkoholt használ a vadász fogmosáshoz is. Bűntudatot érzett és ez szinte már az őrületbe kergette. Volt, hogy nem bírt Dean-re nézni, mert félt, hogy esetleg újra meg újra felfordul a gyomra, ahogy látja a férfi összeroppanását. Pedig ő csak jót akar neki.

Dean módosított a terven; most éppen mindketten a faházban voltak, a nappaliban, ahol egy nem rég elfogott keresztúti démon ücsörgött az ördögcsapda közepén. A nő fekete hosszúruhát viselt, hosszú barna haja hullámosan omlott a mellkasára. Mosolygott, hát persze, hogy mosolygott. Az összes rohadt démon ilyen szemtelen, ha nem ilyenek lennének, sokkal gyengébbnek látszanának. Ez a démon volt a második a mai napon, akit a faházba hoztak, a héten pedig nagyjából a tizenegyedik… és még csak kedd volt.

- Winchester és a kis szárnyas pincsije. Hát nem édesek? – pillantott feléjük a démon, majd a padlóra köpött.

Dean fogta Ruby kését, szentelt vizet öntött rá, majd a nő combjába szúrta, pont, mint azelőtt Casnek. A démon felüvöltött, majd elnevette magát. – Ennyit tudsz? – sziszegte.

- Hol, van, Crowley? – kérdezte a vadász szaggatottan miközben az asztalon lévő „játékszereihez” indult.

- Miért mondanék bármit is egy Winchesternek a királyról? – a démon nevetett. 

Dean visszasétált, majd sót öntött a nő szájába. – Hol, van, Crowley? – tette fel újra a kérdést.

- Dögölj meg! – üvöltött rá a nő.

- Rossz válasz. Úgy látom, kicsit kiszáradtál, talán innod kéne egy kicsit – a vadász egy pohár szenteltvizet tartott a kezében, majd a szabad kezével megragadta a nő állkapcsát és kényszerítette, hogy nyitva tartsa a száját, ameddig leöntötte a torkán a szentelt vizet. 

A nő sírt, üvöltött, de már nem nevetett. – N-nem tu-tudom! – gyenge volt, még a beszédhez is.

- Vagy csak nem akarod elmondani – mondta Dean, majd megforgatta a démon lábában a kést.

- Könyörgöm, ha elmondom, amit tudok sokkal rosszabb az amit Crowleytól kapok, mint a te kis vallatásnak csúfolt hajhúzogatásod! – Castiel tudta, hogy a nő végül elfogja mondani, hogy hol van Crowley. Nem hagyhatta. Nem hagyhatta, Dean biztonsága miatt. – Csak öljetek meg!

- Ha elmondtad, amit tudni akarok, szíves örömest – mosolygott rá Dean, és olyan közelhajolt hozzá, hogy már majdnem összeért az orruk. – Na, hadd halljam. Hol az öcsém és Crowley?

- Crowley, a – kezdett bele a nő, de nem tudta befejezni a mondatot. Castiel a kezét a démon fejére tette, Dean pedig hátrahőkölt, majd a padlóra esett. A démon üvöltött, az egész teste felizzott, a szemei kiégtek, majd holtan rogyott össze. Nem ő volt az egyetlen halott démon a faházban, de az ő bomló testének bűze volt a legrosszabb. Dean sokkos állapotban támaszkodott fel a parkettáról.

Castiel nem mondott semmit. Az ajtóhoz indult, majd elhagyta a házat. A vadász utána sietett.

- A fenébe Cas, ez meg mi a franc volt? – üvöltött az angyal után.

- Nem tudott volna semmi újat mondani – felelte.

- És mi van, ha igen? Cas, mi a fene történt veled? – ragadta meg a férfi vállát, majd maga felé fordította.

Castiel nem tudott a férfi zöld szemeibe nézni, így lesütötte a tekintetét. – Nézz a szemembe Cas, te rohadék, és mond meg, hogy mi a fene ütött beléd! – Dean kétségbeesetten rázta meg Castiel vállát.

- Téged próbállak megvédeni, Dean! – az angyal a vadászra kapta a tekintetét; szemei szinte villámokat szórtak, hangja pedig olyan erőteljes volt, mintha megakarná vele rengetni a bolygót.

- Megvédeni? Miről beszélsz, Cas? – a Winchester fiú elengedte Castiel vállát.

A férfi megbánta, hogy az előbbi őszinteségét, így egyszerűen csak megvonta a vállát. – A motelnél találkozunk – egy apró fuvallat és az angyalnak nyoma sem volt.

- A fenébe, Cas, te rohadék! – üvöltött Dean a semmibe, miközben belerúgott a finom porszerű hóba, majd a szállásuk felé vette az irányt.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése