2015. január 11., vasárnap

The dead boy's brother



Dean Winchester a 67-es Chevy Impalájában ülve tövig nyomta a gázpedált; napok óta megállás nélkül vezet, újabb nyomok reményében. Egy gyilkosra vadászik. Egy gyilkosra, aki megölte az öccsét, Dean utolsó élő rokonát. Hónapok óta kutat, és most oly’ közel jár már a válaszhoz. Egy megbízhatónak nem nevezhető, utolsó söpredék adhatja meg a hőn áhított bosszú utolsó hozzá valóját; Crowley, a keresztutak és egyben a Pokol királya, akivel már annyiszor összetűzésbe kerültek a Winchester fiúk, aki annyiszor segített nekik és annyiszor árulta el őket, most ő az egyetlen, aki tudja ki gyilkolta meg Sam Winchester-t.

- Hallom engem keresel – Dean az anyósülésen terpeszkedő Crowley-ra kapta tekintetét, majd jobb kezével erősen megszorította a kormányt, a ballal pedig a démonra szegezte a Coltot. – A jó öreg Colt. Már azt hittem elveszett…

- Áruld el a rohadék nevét – morogta a vadász majd egy kattanással kibiztosította a fegyvert. 

Crowley csak a szemöldökét borzolta.

- Hova sietünk annyira? Beszélgessünk. – mély hangjában csengett az a tipikus fennkölt brit akcentus. – Például. Hogy állsz, a szerencsétlen kis idióta démonjaim kínzásával?

Dean elmosolyodott.

- Sok mindent kikotyogtak, amíg a pengém a bőrükön táncolt – pillantott a démon felé. – Köztük azt is, hogy te segíthetsz megtalálni Sammy gyilkosát – vissza fordult tekintetével az út irányába, majd lassan kifújta a levegőt.

- Sajnálatos, ami Moose-val történt, de mégis honnan tudhatnám, hogy kiiktatta ki őt?

- Miért, talán nem tudod?

- Ezt egy szóval sem mondtam – Crowley megigazította a nyakkendőjét és méregdrága öltönyét. 

- Szóval ott tartottunk, hogy a neve…

- Castiel – a Pokol királya hátra dőlt. – A madárkáim azt csicseregték, hogy ő tette. Hogy őszinte legyek már semmin sem lepődök meg – Dean a homlokát ráncolta. A fejében visszhangzott az az átkozott név, és úgy érezte ismeri valahonnan, de nem jutott eszébe semmi más, csak a bosszú iránt érzett mérhetetlen vágya. – Csak nincs valami gond?

- Nincs – a férfi morgolódva biztosította fegyverét, majd az Impala kesztyűtartójába csúsztatta a Coltot. – Hogy találom meg ezt a szemétládát? – sóhajtott.

- Először is, szükséged lesz erre – Crowley egy pillanatra eltűnt, majd egy réginek látszó kancsóval tért vissza, ami tele volt szenteltolajjal. – Csak egy jó tanács; kör alakban kend a padlóra, majd amikor benne áll gyújtsd meg – letette a lábához az olajat, majd Dean felé fordította a tekintetét.

- Hogy tudom megölni? – vágott közbe a vadász, mielőtt a démon tovább beszélhetett volna.

- Már így is többet segítettem, mint eddig bármelyik seggfej idióta eddigi életedben. Ne beszélj velem ilyen követelődző hangnemben! – Crowley nem látszott mérgesnek, de a hangja szinte őrjöngött. – Na és most cowboy, irány Chicago! – egy csettintés, és a Pokol királyának nyoma sem volt.

Dean káromkodott egyet, majd még erősebben szorította a kormányt; ujjai elfehéredtek, majd egy gúnyos mosoly kúszott fel az arcára. – Most elkaplak, te rohadék! – nevetett fel, majd belökte a kazettalejátszóba az egyik AC/DC kazettát, és kényelmesen hátradőlt a vezetőülésben, miközben a hangfalból üvölteni kezdett a Hell Bells. Teli torokból üvöltötte a számot örömében, majd ráeszmélt, egy fontos tényezőre; hogy a fenébe fog megtalálni egy számára ismeretlen férfit egy több mint 9 millió ember lakta városban, amikor még csak azt sem tudja, hogy mire vadászik és hogy az a valami, hogy néz ki. Valamire, ami megölte az öcsémet – ismételgette magában. Talán csak bátorságot akart meríteni a gondolat szikrájából, vagy talán csak megakart bízni Crowley tippjében. Ő maga sem tudta. Csak ment és ment, hajtott és hajtott, ameddig meg nem látta a Michigan-tó partján fekvő várost.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése