2015. január 17., szombat

Chicago baby!



Castiel egy bárban ücsörgött. Semmi mást nem fogyasztott, csak az egy órája kirendelt sörével szemezgetett, amit csak is azért kért ki, hogy ne zavarják el a bárpulttól. Számára az italnak túl intenzív molekula íze volt. Napok óta mást sem csinált, csak ült a bárban és sörözgetett. Nem volt képes visszamenni a családjához és végig nézni, ahogy azok szép lassan újra elpusztítják egymást, a legjobb barátja számára pedig hónapok óta halott volt. Nem mellesleg vérdíjat tűztek ki a fejére, így most az összes démon őrá vadászik. 

Belemarkolt az előtte lévő mogyorós tálba, majd a szájába dobott egy-két szemet. Molekulák – dünnyögte magában.

A zene halkan szólt a helyiségben. Sok ember a sarokba állva beszélgetett, vagy az asztaloknál italozgattak, páran pedig a billiárd asztalnál próbálták ki magukat. Castiel nem igazán törődött velük. Mindig is érdekesnek találta az embereket, most mégsem tudta csak úgy figyelni őket. Egy Fall Out Boy szám indult el, pontosabban a Just One Yesterday, amikor nyitódott a bár ajtaja. Castiel a szájához emelte a sörös üvegét, majd meghúzta azt.

„I thought of angels / choking on their halos / get them drunk on rose water./ See how dirty I can get them / pulling out their fragile teeth / and clip their tiny wings.”

- Egy sör lesz kezdetnek – szólalt meg egy hang, Cas pedig az eddig üresen álló bárszék új gazdájára pillantott. 

A férfi égkék szemei elkerekedtek, pupillái kitágultak, ajkai pedig egy pillanatra szétnyíltak. Dean Winchester, az ő Deane ott ült mellette olyan sok idő után újra. A vadász talán megérezte a férfi tekintetét magán, mivel lassan, de Castiel irányába irányította zöld szemeit. Csak nézték egymást, de egyikük sem szólalt meg. Cas jobbnak látta, ha kifizeti a sörét és tovább áll. De mielőtt még megtehette volna, a vadász megszólította.

- Ismerjük egymást? – zöld szemei fel-alá pásztázták a férfi arcát, de semmi.

- Nem hinném – elmosolyodott. – A nevem Castiel.

Dean uralkodott magán. Egy pillanatba ökölbe szorította a jobb kezét, majd kiengedte azt. A mellette ülő férfi, egy cseppet sem tűnt gyilkosnak. Mondjuk, melyik pszichopata tűnik első látásra annak ami? Mosolya kedves volt, hosszú ballonkabátot és elegáns fekete öltönyt viselt, kék nyakkendővel. Talán gyerekei vannak, talán felesége, talán csak egy szerencsétlen flótás, akit a szülei szintén Castielnek keresztelték el, mint azt a szörnyeteget, amire éppen vadászik. Dean is magára erőltetett egy mosolyt, majd letett egy ötdollárost a pultra. – Winchester, Dean Winchester. Ez a hely unalmas, nincs kedve velem tartani valami, jobb helyre? – kínosan dobolt a pulton hosszú ujjaival. Utoljára ezt a dumát, akkor használta, amikor tízedikben megakarta fektetni a tizenkettedikes bálkirálynőt, Lizzy Hopkinst. Akkor bevált. És nagyon úgy tűnt, hogy most is befog. 

Castiel nyelt egy nagyot. Ismerte Dean-t, és tudta, hogy valamit tervez, de csak bólintott. A Winchester fiú összecsapta a tenyereit, majd összedörzsölte őket. Egy pillanattal később, már mindketten a kijárat felé tartottak, a hűvös decemberi éjszakába. Cas egy fél lépéssel lemaradva sétált a férfi után, közben pedig ropogott a talpuk alatt a hó. Dean egy Az ördög szeretője nevezetű helyre vezette őt. Amikor bejutottak a hidegről a fülledt helyiségbe, a két férfi egy asztalhoz ült le és figyelték a rúdkörül tekergő hiányos öltözetű nőket.

- Esküszöm neked haver, ez itt a mennyország! – nevetett fel Dean, miközben oda csúsztatott egy húszdollárost az egyik lánynak.

- Nem, ez nem az – Cas hangja valahogy más volt, mint percekkel ezelőtt. A nőkről, Deanre siklott a tekintete, aki nem tudta levenni a szemét az előtte táncoló „rendőrnőcskéről”.

Winchester intett az egyik pincér lánynak, hogy hozzon egy üveg tequilát. Hamarosan meg is érkezett a citrommal és a sóval egyetemben, Dean pedig felnevetett.

- Na, Cassie remélem, tudod, hogy kell inni a tequilát, mert ezt most én állom! – mosolygott, miközben közelebb tolta a férfihez a tálcát. Castiel benedvesítette a kézfejét citrommal, szórt rá sót, lenyalta, megitta a tequilát, majd megevett egy karika citromot, közben pedig összeszorította a szemét. Dean elismerően bólintott, majd töltött még egyet a férfinak és ő is felhajtott közben egy kupicával. És újra, és újra, és újra, és újra, és újra, és újra meg még egyszer. Közben a vadász elkezdte a maga melletti szobanövényre önteni az italt, még Cas újra és újra megitta. 

Castiel meglazította sötétkék nyakkendőjét, majd hátradőlt a székében. Tudta, hogy lehetetlen, hogy Dean emlékezzen rá és azokra a dolgokra, amiken keresztül mentek. A jó dolgokra, a rossz dolgokra, az apokaliptikusan rossz dolgokra… most még is úgy érezte magát, mint amikor még ismerték egymást. Dean a nőket bámulta, ő pedig Deant. Ha tudott volna, elmosolyodott volna, de ehelyett egy újabb kupica tequiláért nyúlt. Miután felhajtotta az italt, fejjel lefelé az asztalra csapta a poharat és diadalmasan ivócimborájára pillantott, ő viszont akkorra már a mellettük lévő rúdtáncossal cseverészett a rúd mellett. Katy Perry - I Kissed a Girl című száma, már javában üvöltött a hangfalakból. A biztonsági őr megindult felé, miközben a Dean megemelte a szemöldökét, majd a táncos felé dülöngélve, megcsókolta a nőt. A nő felpofozta, miközben lemászott a rúd emelvényéről, a biztonsági őr pedig egyre gyorsabban közeledett a vadász felé. Egyik kezével megmarkolta a rudat, majd körbe sétált körülötte, mintha csak mindenkinek megakarná magát mutatni a teremben. Castiel felpattant a helyéről, és még a biztonsági emberek előtt sikerült leszednie Deant az emelvényről, akivel minél hamarabb elhagyták a helyiséget, így újra Chicago hűvös utcáin találták magukat. Cas összébb húzta magán a kabátot, majd hagyta, hogy a mellette haladó Winchester fél kézzel átölelje, így kapaszkodva meg a bézs színű ballonkabátban. Együtt dülöngéltek tovább, miközben havazni kezdett. Cas sötétbarna, szinte már fekete hajába apró kis hópelyhek hullottak, de őt ez egy cseppet sem zavarta. Szerette a havat. A hűvös, gyönyörű havat. De amit még inkább szeretett az Dean szeplős arcának kipirult látványa volt a hóesésben. Egyszerűen csak megakarta állítani az időt, itt és most. 

A pillanatot Dean dúdolása zavarta meg. Nem Metallica, AC/DC, Kansas vagy Led Zeppelin dalt dúdolgatott éppen, hanem az előbb hallott Katy Perry számot.

- I kissed a girl – kezdett a vadász énekelni a nyílt utcán, miközben el-el csuklott a hangja. – and I liked it, the taste of her cherry chapstick… 

- I kissed a girl just to try it – kezdett bele Castiel is, majd közösen folytatták. – I hope my boyfriend don’t mind it. It felt so wrong, it felt so right. Don’t mean I’m in love tonight. I kissed a girl, and I liked it, I liked i-i-it – a végén mindketten egymás felé fordultak, majd elnevették magukat. Dean még mindig nevetett, amikor Cas már abbahagyta és a férfi ajkait leste. Uralkodni próbált magán, mondogatta magában, hogy csak a pia teszi, de valamiért mégis csak megakarta csókolni a vadászt. De nem tette. Egy hajszálnyival közelebb hajolt hozzá, de végül, csak nézte, ahogy Dean elmorzsol egy a nevetés hatására elcsorduló könnycseppet az arcán, majd elfordította a fejét. 

- Szerintem, jobb lenne, ha haza menne, sok volt mára az alkoholból – motyogta Cas, a férfi pedig bólintott, miközben a lábai majdnem összecsuklottak alatta. 

- Azt hiszem, segítenie kéne eljutnom a szállásomig – mosolygott Dean, Castiel pedig bólintott.

Dean egy elhagyatott raktár épület címét adta meg a férfinek. Alig egy óra alatt értek oda az egyre csak erősödő havazásban. Az Impala biztonságban állt bent a raktárban, Castiel pedig egyre feszültebben lépkedett az épület felé.

- Biztos, hogy jó a cím? – kérdezte inkább magától, mint Deantől, de válasz helyett, csak egy szemforgatást kapott. 

Amikor beléptek a helyiségbe, a vadász, mint aki álmából ébred, kiegyenesedett és immáron mindenféle színészi játék elillant. Előkapta a démonölő kését, majd a szenteltolajból rajzolt körbe terelte a férfit, és mielőtt az eltűnhetett volna, meggyújtotta a szent tűzet. 

- Dean, ne tedd ezt – Cas hangja megremegett. Odakint a havat felváltotta az eső és megdörrent az ég. Mintha csak Isten haragja sújtana le Chicago városára, egy óriási villámlás sorozat következett, és ekkor Dean meglátta a villámlásban a férfi szárnyainak árnyát a falra vetülni. A fekete szárnyak csaknem három-négy méteresnek tűntek, majd a villámlás végeztével el is tűntek.

- Mi a fene vagy te? – villámlott, megdörrent az ég, a helyiségben villództak a lámpák, a szent tűz pedig rendületlenül lobogott. A válasz viszont egyértelműnek látszott.

- Isten egyik angyala vagyok – felelte Castiel, csak, mint azon az éjszakán, mint mikor először találkoztak.

Dean szoborrá meredve állt. Csönd telepedett a szobára.

Dörgés, villámlás és újra csak csend.


A vadász és az angyal egymást figyelték. Egyikük sem mozdult, vagy beszélt, csak farkas szemet néztek és gondolkodtak.

- Miből gondolod, hogy megöltem az öcsédet? Mert ugye ezt hiszed. Másért nem hoztál volna ide – törte meg a csendet Castiel.

- Szóval te tetted? – a vadász körbe járta a férfit.

- Nem válaszoltál a kérdésemre – Cas egyenesen Dean szemébe bámult és várta a folytatást.

- Crowley – válaszolta a Winchester fiú. – Talán ismered, ő a pokol királya – alighogy kimondta, Crowley egy pillanatra megjelent a háta mögött, Cas-re mosolygott majd csettintett és eltűnt. A terem falain énoki írás jelent meg, ami lehetetlenné tette, hogy Castiel valaha is kiszabaduljon a raktárból. A férfi csalódottan felsóhajtott.

- És te hiszel egy démonnak? – kérdezte megtörten az angyal.

- Ha így lenne, már nem élnél – Dean arcára széles mosoly húzódott, majd Cas felé bökött a démonölő késével.

- Az ellenem hasztalan – kínkeserves nevetés visszhangzott a teremben.

- Hamarosan rájövök, mivel ölhetlek meg, nyugi – Winchester sejtelmes mosolyával közelebb lépett a szent tűzhöz, majd előhúzott a zsebéből egy papír cetlit és énoki nyelven kezdett mormolni. Castiel a fejéhez kapta kezeit, jobban mondva a porhüvely kezeit, majd fájdalmában a padlóra zuhant. Magzatpózban feküdt ott, mint egy rémült kisgyermek, könnyek csorogtak végig az arcán, majd elsötétül előtte az emberek világa.

Percekkel később tért magához, egy kényelmetlen és rozoga széken, kiláncolva akárcsak egy állat. Ballonkabátja méterekre hevert tőle a földön, koszosan, megtaposva. Csuklóit szorosan körbefonták a vasbilincsek, ő mégis szabadulni próbált, de mind hasztalan.

- Crowley említette, hogy van pár játékszere itt, és hogy nyugodtan szolgáljam ki magam, de abban a ronda kabátban, valami sokkal jobbat találtam – vigyorodott el Dean, majd előlépett a raktár egyik sötét sarkából és megmutatta Castielnek az új fegyverét. Ezüstösen csillant fel hold sápadt fényében Cas tőre, ő pedig nagyot nyelt. A vadász közelebb lépett hozzá, majd végig húzta a pengét a férfi arcélén. – El sem tudod hinni, mióta vártam erre a bosszúra…

Castiel nem szólalt meg. Nem lett volna bölcs döntés az ellenkezője. Dean egy apró sebet ejtett az angyal szeme alatt, aki rögtön fel is szisszent. – Azt hiszem, megütöttem a főnyereményt – a vadász mosolya szinte már ijesztővolt, ahogy a késsel felszabdalta az férfi ingjét, apróbb, de annál fájdalmasabb karcolásokat hagyva rajta. Cas lehunyta a szemét és fájdalmasan felüvöltött.

- Dean, k-kérlek – suttogta. – ismerlek, tudom, hogy jó ember vagy! Elkell engedned engem – az angyal égkék szemei a vadászra meredtek, aki csak jó ízűen elnevette magát, majd egy óriásit húzott be a férfinak.

- Egy cseppet sem ismersz, te rohadék – morogta, majd csak ütött, újra és újra.

Az angyal orrnyergén felhasadt a bőr és bíbor vörös vér szivárgott ki fáradt arcára. Óriási kék szemei, a férfire meredtek, aki újabb ütésre készült, de valamiért meggondolta magát. Még utoljára felpofozta Castielt, majd egy rongyba törölte a kezén lévő vért és az egyik sarokban lévő matrachoz sétált, majd ráfeküdt, és bámulta a plafont ameddig el nem álmosodott. Castiel zavarodottan meredt felé.

- Miért hagytad abba? Miért nem öltél meg? – üvöltött a férfira, aki félig csukott szemeivel az angyalra nézett.

- Mert van benned valami, ami miatt még nem tudom megtenni – suttogta, majd erőteljesebbre vette a hangját. – most pedig ha nem kussolsz el te rohadék, leragasztom a szádat és feldugom, a tőröd vagy mi fenéd abba az angyali seggedbe, értve vagyok? 

Halálos néma csönd.

Castiel hátra döntötte a fejét, miközben hallotta Dean édes szuszogását, majd egyesével elkezdte begyógyítani magán az angyal penge által okozott sebeket. Mikor végzett, az alvó férfire pillantott és visszafojtott egy bátortalan mosolyt.

- Az angyalok vigyáznak rád, Dean.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése